Főoldal

Egység

Bárhol bármi mozdul,
hálónk rezdül. Vigyázz!
Cseppek hullnak le…

Lovass Adél

Mit ér egy nő ötvenévesen? Veszít-e értékéből, ha elvált? Vagy ha már elveszíti női hormonjait? Ér-e valamit anyaként, ha elveszíti gyermekét? S vajon kezdhet-e bármikor is új életet? Vagy, Te, kezdhetsz új életet? Ismered-e önmagad? A sötét oldaladat? Vagy a világosat, hol a vágyaid, képességeid rejlenek? Egyáltalán: van-e sötét, van-e világos? Létezik-e jó, vagy rossz? Ha bármelyik kérdés megfogalmazódott már benned, akkor első, bemutatkozó kötetemben neked énekelek, rólad verselek, nem csak magamról.
Hiszem, hogy szeret engem a Jóisten. Mert akit szeret, arra nehéz sorsot mér. Velem is így tett. Elfogadtam. Életeseményeimet és az azokból fakadó érzéseket kiolvashatod műveimből, vagy az általam előadott verseim meghallgatása során – a szemeimből.
Üzeneteket szeretnék átadni, hogy megértsd, minden tettünknek súlya van. Hogy minden mindennel összefügg. S hogy semmi nincs következmény nélkül. Hisz, ahogy Egység című haikumban írom:

Bárhol bármi mozdul,
hálónk rezdül. Vigyázz!
Cseppek hullnak le…

Dedikált példány nálam rendelhető e-amilben.

bármi-NŐ

Nevem, Lovass Adél, választott név. Mikor 2015-ben elkezdtem a saját örömömre írni, szükségét éreztem énem alkotói oldalának megjelölésére. Más ez a személy, mint az, aki dolgozni jár, gyereket nevel, takarít, mos és főz. Aztán arra jöttem rá, hogy mégsem teljesen más, hiszen mindig arról a személyről írok, aki dolgozni jár, gyereket nevel, takarít, mos és főz. De közben érez. Figyeli saját, belső rezdüléseit, titkos vágyait, rejtett adottságait. Azt az oldalát, melyet talán sose lát senki, vagy csak a kiváltságosok.

Kezdetben a fióknak készültek műveim, mivel magyartanári képzettségem miatt nem nagyon mertem átlépni az irodalom pantheonjának még a küszöbét sem. Nem voltam abban biztos, hogy merhetek-e én, avatatlan, bekopogni oda, hol az általam ismert és tisztelt "nagyok" léteznek. Aztán győzött a belső kényszer.

Az alkotás segít. Számomra a túlélésben segített. S abban, hogy bárki lehessek, bármilyen helyzetben. Bármi-NŐ. Számodra pedig abban segíthet, Kedves Olvasó, hogy ha felismered önmagad valamelyik szerepemben, tudd, hogy minden feldolgozható s minden leküzdhető. Akár a halál is...

Kötetem segítő célzattal készült. Segíteni szeretném azokat az embereket, akik hasonló nehézségeken mentek keresztül, mint jómagam. Műveim elsősorban a női lét problémáiról szólnak. A könyvbemutatókon és közönségtalálkozókon verseimet magam adom elő, érzékenyítve a hallgatóságot, felszínre hozva eltemetett fájdalmakat, sérüléseket. Az ezt követő terápiás beszélgetésekhez olyan együttműködő szakembereket keresek, akik a művészet erejével felszínre csalogatott traumákat a segítségre vágyó egyénnél hatékonyan tudnák a későbbiekben kezelni. Elérhetőségeimen várom a jelzéseket, mind, az erre a feladatra vállalkozó szakemberek, mind pedig azon érdeklődők részéről, akik szeretnének hasonló, rendhagyó könyvbemutatókat szervezni.

et|icon_quotations|{

Elfogult vagyok e kötet írójával, mert egy láthatatlan fonal összeköt minket.
De elfogultságom ellenére őszintén, szívből azt mondom mindenkinek, aki kezébe vette ezt a kötetet, hogy olvassa egyszuszra végig.
Engedje át a lelkén ezt az embert, ezt a nőt. Több lesz, jobb lesz tőle.

– Péterfy-Novák Éva – író

et|icon_quotations|{

A versek szerzője már nem fiatal. Mégis első kötetes. Ilyen ritkán szokott lenni: verseket (általában) ifjúkorban ír az ember. Ráadásul, nő. De nem is akármilyen nő: bármi-NŐ. S hát alkotásai, nem is versek; verset írni majdnem mindenki tud. Ezek: költemények! A szerzőjük: költő. Vajon hol bujkált-rejtőzködött eddig?

Műveiben a személyesség dominál: tudós irodalomtörténészek ezt úgy mondanák, hogy az alkotó, „alanyi költő”. Átélt, megélt események ezek a költemények, s ugyan nem próza, mégis a háromsoros haikukból is egész drámák bontakoznak ki előttünk, ha van elég képzelőerőnk hozzá.

Alkotásainak másik fő jellemzője az őszinteség. A költőnő sorsa, élete úgy olvasható ki a versekből, hogy „az égtől a földig dobálta”, azaz nagy boldogságokat és nagy boldogtalanságokat élt át. Megvallja ezeket. És semmi manír, semmi mesterkéltség, semmi l’art pour l’art. A sorok természetességgel áradnak a sokféle versformákban, a hagyományosakban is, de a haikukban és a limerickekben is: nincs döccenés, nincs erőltetés. És a nagy megpróbáltatások után játszani is tud; alapvetően derűre van hangolva, a humorérzéke pedig: briliáns!

Ami kifejezetten eredeti nála, hogy a verseiben keveredik – ahogy mondani szokás – a szent és a profán; mi így fogalmazunk: az idilli és a profán. De jó megoldás ez: felkapjuk a fejünket rá és jóleső érzéssel, kicsit kárörvendően mosolygunk ilyenkor.

„Boncoljuk magunkat elevenen?” – hát, igen. Ezt tette a költőnő, de azért, hogy a rosszakat eltávolítsa s erősítse magában (és bennünk is) a jót. Szinte minden verse egy-egy katarzis.

­Hol bujkált eddig ez az újhelyi lány?

– Fehér József – irodalomtörténész