A lét szövete egy pókiszonyos szemüvegén keresztül,
azaz: hogyan szabadulj ki a pók karmából,
vagyis a blogolás titkos esszenciái az önsegítés kusza hálójában
Számomra e képeknek üzenete, szimbolikus jelentése van:
MINDEN MINDENNEL összefügg, MINDENKI MINDENKIVEL összeköttetésben áll. Nincs elkülönített személy, nincsen önmagában való dolog. Az események, valamint minden teremtett és létező a világon, kapcsolatban állnak egymással. Rezgéseink eljutnak mindenhová. „Pókhálós a lét” – szoktam is mondani. Számomra e háló, tehát, az univerzum miniatűr mása.
Ráadásul még egy komoly segítséget is nyújtott nekem e remekművek tanulmányozása.
Arachnofóbiás voltam, pici korom óta a pók volt számomra a legrettegettebb lény a világon! És elkezdtem őket, azaz a hálójukat fotózni. Szinte naponta bűvöltem a lencsén keresztül, egyre közelebb és közelebb merészkedve hozzájuk. S hihetetlen, de egy-két év elteltével teljesen megszűnt a pókokkal és tapadós-nyúlós hálóikkal szembeni irtózatom.
Mire tanított mindez?
Hogy ne meneküljek el a félelmeim elől! Hogy nézzek velük szembe, foglalkozzak velük napi szinten. Vizsgáljam meg rettegésem tárgyát minden szemszögből, dolgozzak vele, transzformáljam át olyanná, mely elviselhetőbb, sőt tetszetős; lássam meg bennük a csodát, a nagyszerűt! S öntsem valamilyen míves formába a félelmeimmel kapcsolatos érzéseimet.
Így kezdtem el írni.
Eleinte csak magamnak, aztán – egyre nagyobb bátorságot merítve, felszabadultan a kimondott szavak súlya alól – a külvilágnak. És vallottam olyan témákról, melyekben mélyen érintett vagyok (voltam), de, melyekről nem szabad, vagy épp nem illik beszélni társadalmi megítélésük miatt. Tabutémákról, mik akkor is léteznek, ha nem szólunk róluk, melyek fájó sebeket hagynak, s mely sebek csak akkor gyógyulhatnak meg, ha nem rejtjük el azokat, hanem módszeresen feltárjuk és kitisztítjuk. Ehhez, természetesen, nagyon sok önismereti munka és tanulás szükségeltetik, mely sosem fejeződik be, számomra is mindig újabb és újabb tudás köre nyílik meg mind a mai napig.
Írásaim témái:
- családon belüli és kívüli erőszak
- szexuális problémák
- nemi identitás, másság kérdésköre
- a női lét nehézségei: anyaság, abortusz kérdése, klimax, öregedés jeleinek feldolgozása
- halál, gyász témaköre
- függőségek; azon belül is a drog, alkohol- és egyéb szenvedélybetegségekben érintettek nehézségei
- spirituális létkérdések, istenhit
- a természet szeretete, környezetvédelem
Az írások tartalmát mindegyik előtt feltüntetem egy-egy #témamegjelölő címkével, így könnyebben el fogsz tudni igazodni közöttük.
Az írás számomra gyógyír.
És mihelyst elkezdtem megosztani alkotásaimat, azt vettem észre, hogy őszinte szavaim mások számára is gyógyító, segítő hatásúak. Sok traumát éltem át, így sokakkal tudok összekapcsolódni. Mondom: pókhálós a lét… Fiam halála után egy évvel éreztem azt az erős, belső késztetést, hogy ki kell lépnem a nyilvánosság elé. Így tettem ezt a közösségi oldalamon. De az első megszólalásom után – bár nagyon sok pozitív, biztató visszajelzést kaptam – mégis bizonytalan voltam: felvállalhatja-e egy gyászoló édesanya az érzéseit, feltárhatja-e a fia halálához vezető problémákat – melyek gyökere gyakorta a távoli, feltérképezhetetlen, olykor transzgenerációs múltba nyúlik – ennyire kezdőzetlenül? Azzal, ugyanis, hogy kiállsz mások elé, óhatatlanul válsz még sebezhetőbbé. Aztán jött egy álom… És annyira világos és egyértelmű volt a benne foglalt üzenet, hogy onnantól már nem volt visszaút. Már nem volt bizonytalankodás. Alábbi írásaim műfaja olykor besorolhatatlan. Egy-egy irodalmi igényű vers, novella mellett felismerések, tapasztalatok prózai formába öntése, önvallomások, pszichológiai eszmefuttatások lelhetők fel, melyek célja mindig egy: átnyújtani a lét egy-egy szeletét, mellyel, TE, Olvasó, kezdeni fogsz valamit. Hiszem, hogy az, akinek szüksége lesz ezekre a gondoltokra, megtalál. Minden szavam által keltett rezgés eléri az arra hangolt teremtményt. Megmozgatja szálainkat. Hisz’ a lét szövete: pókhálós. S ahogy írom is egy haikumban:
