Komoly változás várható a napelem energiatermelésének elszámolásában. Az eddigi szaldós elszámolással a háztartások akár többlet bevételhez is juthattak. Mi lesz a szaldó megszűnésével? Megéri továbbra is napelemet használni?

A szaldóról

Az eddigi szaldós elszámolás lehetővé tette, hogy a háztartási méretű kiserőművek – vagyis azon háztartások, ahol napelemet telepítettek – kétirányú mérőórával, éves elszámolásban mérjék a rendszer energiatermelését és a háztartás fogyasztását. A mérőóra leolvasásakor a háztartás és az áramszolgáltató elszámoltak egymással.

Ha a napelem többet termelt, amennyit a háztartás fogyasztott akkor az áramszolgáltató fizetett, ha kevesebb volt a termelés, mint a háztartás fogyasztása, akkor az ügyfél fizette ki a különbözetet.

Ennek vége.

Meddig marad meg a szaldó?

Bár várható volt, hogy a szaldós elszámolás változni fog, a háztartások azért mégis meglepetésként érte. A jelenlegi információk alapján 2023. december 31-ig telepített rendszerek esetében megmarad a szaldó joga.

Mi jön ezután?

A szaldó helyett az ún. bruttó elszámolást vezetik be. Ez annyit jelent, hogy amíg eddig a napelem által termelt és a háztartás által vételezett energia közötti különbség jelentette az elszámolás alapját, a jövőben ez kettéválik.

Külön kerül meghatározásra

  • a napelem által termelt és a hálózatba visszatöltött (el nem fogyasztott) és
  • a napelemes termelő hálózatból vásárolt

energia egységára.

Ez azt jelenti, hogy valószínűsíthetően a napelem által termelt és visszatöltött energia egységára alacsonyabb lesz, mint a hálózatból vásárolt áramé. Így arra kell számítani, hogy villanyszámla mindenképpen lesz, akkor is, ha egyébként a napelem kitermeli a háztartás éves fogyasztását.

Mire érdemes a jövőben figyelni?

Mivel a napelemek tavasztól őszig sokkal többet termelnek, a téli felhasználást nem lehet majd teljesen ingyen megoldani, hiszen a nyáron termelt és a télen a hálózatról fogyasztott energia egységára között különbség lesz.

Ugyanez a helyzet a nappali termelés éjszakai felhasználásával is.

Érdemes lesz jobban figyelni olyan megoldásokra, ahol H vagy EGO tarifa igényelhető, valamint az éjszakai áram felhasználási lehetőségeire.

A bruttó elszámolásnál sem érdemes kétségbe esni hiszen a kereslet-kínálat fogja meghatározni az árképzést, bár kétségtelenül bonyolultabbá válik az elszámolás.

Ami azonban a legfontosabb: ha napelemes rendszert szeretne, akkor mindenképpen  érdemes 2023. december 31-ig telepíteni.

 

Egyszerűen és gyorsan…